Alvászavar - Az alvajárás

Az alvajárás, vagy szomnambulizmus nagyon gyakori betegség gyermekkorban. 6 és 16 éves gyerekek között 30-40%-ban fordul elő. Leggyakrabban 6-10 éves kor között jelentkezik, majd egyre csökken az előfordulási gyakorisága, valamint az egyes epiződok ismétlődése.

Az alvajárásra az alvás alatt megjelenő mozgás, járkálás jellemző, mely időnként ijesztő méreteket is ölthet.

Az alvásnak két fő fázisát különíthetjük el. Az egyik a NREM fázis, a mélyalvás állapota, a másik a gyors szemmozgással járó, felületesebb, REM fázis, amelyben az álomképek megjelennek. Az alvajárás mindig az alvás első harmadában jelentkezik, amikor a gyermek a mélyalvás időszakában van, pontosabban a mélyalvásból a felszínes alvás felé való átmenet idjén.

Jellemző a betegségre, hogy a gyermek nem emlékszik a történtekre, amnéziás az éjszakai eseményekre. Az események gyakorisága különböző, egyes betegeknél naponta, vagy hetente fordul elő, másoknál havonta, vagy akkár még ritkábban. Nemcsak az előfordulás gyakorisága, de az egyes epozódok hossza, illetve  járkálás, mozgás intenzitása is különböző lehet. Bizonyos betegségek (lázas állapot, felső légúti infekció, alvási apnoe betegség) provokálhatják a alvajáró epizódok kialakulását ill. frekvenciájának növekedését.

Fontos tudni, hogy a betegség legtöbbször ártalmatlan, beavatkozás nélkül elmúlik. Fontos a gyermek, de leginkább a szülők felvilágosítása, valamint a biztonságos környezet kialakítása, ahol az alvajáró gyermek nem tud kért tenni sem önmagában, sem környezetében. Amennyiben az epizódok hetente több alkalommal fordulnak elő, illetve az ön- és környezet veszélyeztetése fennáll, mindenképpen forduljunk gyermek alvásszakértőhöz.

Alvászavar-alvászavarok vizsgálata: Gyerekmosoly Egészségközpont 1195, Hofherr Albert utca 11a email:  Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. Bejelentkezés: 06-70-352-9500